Adrian R. Walker

Név: Adrian Ryan Walker

Faj: Angyal-Vérfarkas

Nem: Férfi

Születési hely, - idő, kor: Marco Island, 1994. március 23, 18 éves

Apa: Sean Walker (angyal, meghalt egy balesetben)

Anya: Janet Brown (angyal)

Testvérek: Evan Walker (angyal-vámpír)

Életrajz: Adrian második gyermekként született a floridai Marco Island-en, egy tökéletes családba. Első évei teljes nyugalomban és boldogságban teltek: a bátyja imádta őt, állandóan együtt lógtak, meg többször elmentek az extrém sportokért rajongó apjukkal szörfözni vagy hegyet mászni. A gyerekkora tehát eléggé kellemesen telt. Hat éves korában beíratták egy varázstalan iskolába, a mágiára pedig otthon édesanyja tanította.

Nyolc éves volt, amikor az édesapja egy balesetben – valamilyen eszköz technikai hibája miatt – elhunyt. Az egész családot nagyon megrendítette, és miután az anyai nagyapjuk sokadszorra is elmondta, hogy ő bizony tudta, hogy ez lesz, megszakították a kapcsolatot annak a családnak az utolsó tagjával is. Egyébiránt az anyja családját lidércek irtották ki, de a nő képtelen igazán gyűlölni a fajt: nagyon jól tudja, hogy nem ők kezdték a háborút, és egyébként is, nem az összes lidérc hibás benne, hogy neki meghalt a családja.

Az élet ettől függetlenül ment tovább: valahogyan túltették magukat Sean halálán, és folytatták, ahol abbahagyták. Adrian remekül elvolt az iskolájában: egész jól teljesített, mindig egy nagy rakat barát vette körül. Közülük egy volt igazán kiemelkedő, egy Caleb nevű angyal srác. Vele nagyon sokat lógtak együtt, és egészen elsős koruktól egymás mellett ültek, elvégre egyedüli mágiával rendelkező gyerekekként azonnal megtalálták egymást.

Tizenöt éves koráig teljesen rendben is volt minden. Aznap este, október 10-én változott meg teljesen az életük. Egy családi délutánt terveztek, hiszen időnként összeültek, hogy rászánjanak egy estét arra, hogy csak beszélgetnek: Adrian rohanva gyorsan megoldotta az összes háziját – vagyis ezt mondta az anyjának, valójában semmi nem volt kész, de mivel mindig Calebről másolta a házit ez nem volt szokatlan -, aztán megkezdődött a várakozás.

Evannak már vagy egy órával ezelőtt meg kellett volna érkeznie. Adrian a legkevésbé sem jókedvűen várja, hogy a bátyja hazatérjen, ráadásul, ahogyan telik az idő, már nem csak mérges, de aggódik is. A másikra nem jellemző, hogy késsen, és még csak ne is tájékoztassa őket arról, hogy mégis mi történik vele.

- Mit gondolsz, merre járhat? – pillant fel az anyjára, aki csak megrázza a fejét, majd megnyugtatóan rámosolyog a fiatalabbik fiára.

- Ne aggódj érte! A bátyád tud magára vigyázni, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszatér.

Ebben a pillanatban motoszkálást hallanak az ajtónál, mire Janet jókedvűen elvigyorodik.

- Látod, már itt is van.

Adrian szusszant egyet, beletörődve, hogy az anyjának nem fog tetszeni, ha leüvölti a testvére fejét, majd feláll a kanapéról. Ekkor azonban hangos reccsenés hallatszik, majd üvegcsörömpölés: valaki betörte a bejárati ajtajuk üvegét. A srác meglepetten összerezzen, majd felkapja az egyik baseball ütőt, ami ott hentereg a nappaliban, és eltökélten összeszorítja az ajkait. Persze, majd betörnek hozzájuk, amíg ő itthon van! Még mit nem! Lassan elindul az ajtó felé, és kilöki. Az előszobában három férfit pillant meg. Azonnal verekedni kezdenek, de sajnos Adrian nem tud túl sokáig kitartani, úgyhogy hamarosan sikerül leütniük. Elsötétedik körülötte a világ.

Amikor legközelebb felébred, valamiféle kihalt gyári raktárépületben van, egy szakadt, megviselt matracon fekve. Ahogyan mozdulni próbál, valamilyen erős fájdalmat érez a bal vállában, így felnyög, és hátradől. Nem lesz ez így jó. Ekkor lépteket hall, így megdermed, és óvatosan megpróbál egy kicsit felemelkedni a matracról. Egy középkorú férfit pillant meg magával szemben, aki egy nyugtató szándékú intéssel közelíti meg.

- Ne félj, nem akarunk bántani – mondja halkan, mire Adrian gúnyosan felhorkant.

- Persze. Akkor miért ütöttetek le, hurcoltatok el, és miért fáj a vállam? – kérdezi gyilkos hangsúllyal. Érzi, hogy a szokásosnál jóval erősebben tombolnak benne az indulatok, de egyelőre nem tanúsít nekik különösebb jelentőséget.

- Megvolt rá az okunk, de nem tervezünk ártani neked. Az én nevem Abel – mutatkozik be az ismeretlen, de a srác csak egy fintorral figyelmen kívül hagyja.

- Akkor mégis mit akarnak tőlem? – kérdez rá. Lehetséges, hogy ez valamilyen módon a bátyjával áll kapcsolatban…

- Egy vámpírfészket akarunk kipucolni, de túl kevesen vagyunk. Kellett még néhány ember, és titeket választottunk ki – magyarázza, de a fiú félbeszakítja.

- Hogy mik legyünk? Mit tettetek velem?! – Hangja tele van dühvel, és valahonnan megtalálja az erőt, hogy felálljon, és lendületből behúzzon egyet a férfinek. Nem tartott túl sokáig, hogy egyértelművé váljon számára, hogy a válla azért fáj, mert megharapták, mert vérfarkassá változtatták. Nem tudja és nem is akarja türtőztetni magát: minden erejét felhasználva nekiront a másiknak. Hosszú percekig verekednek, míg végül Abel nagy nehezen a falhoz szorítja Adriant.

- Higgadj le! Segíteni akarunk!

- Azzal, hogy átváltoztattok? – csattan fel a fiú vicsorogva.

- Igen! Láttuk, amint elrabolták a bátyádat, azok a mocskos vámpírok, és így segíthetsz az ellenük való harcban, kiszabadíthatod a testvéredet, hát nem akarod? – kiabál idegesen a farkasklán vezetője. Adrian egy pillanatig csak némán mered rá, majd megkeményedik az arckifejezése, és bólint.

Ezzel a srác csatlakozott a klánhoz, és megkezdődött a frissen átváltoztatott tagok kiképzése. Persze a fiú hazament, és elmondott az édesanyjának mindent, és elméletben otthon is lakott, de nem minden este ment haza. Így telt újabb két év, ami alatt Adrian persze nem túl türelmesen, de végigcsinált mindent, amit mondtak neki: többféle fegyveren is megtanult, főként késsel és lőfegyverrel jó. Letelt tehát a két év, és eljött a nap, hogy leszámoljanak a vámpírokkal.

Már legalább az ötödik vérszívót teszi el láb alól, amikor pár méterrel odébb megpillant egy ismerős arcot. Egy pillanatra ledermed, majd a körülötte lévő csatával a továbbiakban nem foglalkozva Evan felé kezd futni. Hamarosan a bátyja is kiszúrja őt, így leereszti a fegyverét. Amikor azonban közelebb érnek egymáshoz, mindkettejükben fellángolnak az egymás ellen irányuló ösztönök: Adrian nem is teljesen fogja fel, mikor lendíti a bátyja felé a tőrét, igyekezve megsebezni, és azt sem tudja, mikor érzi először az ezüstpenge égető vágását az oldalán. Óráknak tűnő perceken át próbálnak a másik fölé kerekedni, míg végül zihálva, pengét szorítva egymás torkához megállnak egymással szemben.

- Mi lett belőled? – kérdezi sziszegve a bátyja, mire Adrian keserűen felnevet.

- És belőled? Emberek vérén élsz! – Evan csak összeszorítja a száját. Mind a ketten nagyon jól tudják, hogy milyen helyzetbe kerültek, ahogyan azt is, hogy ebből szinte lehetetlen úgy kijönni, hogy visszaállíthassák a családjuk rendjét.

- Te sem vagy sokkal jobb: idejöttél a fajtársaiddal öldökölni – válaszol végül az idősebb fiú, mire Adrian felhorkant.

- Igen. Azt mondták, hogy talán így még meg tudunk menteni téged – fintorog, mire Evan rázza meg idegesen a fejét.

- Két év telt el, mióta elraboltak, benned komolyan felmerült, hogy ha még élek, akkor nem vagyok vámpír? Eléggé elkéstél a mentőakcióval, öcsi – feleli hidegen, mire a fiatalabbnak összeszorul a torka.

- De ugye hazajössz? Kérlek, gyere haza… Anyunak is hiányzol… - motyogja, mire Evan undorodva végignéz rajta.

- Egy ilyen korcs mellé, mint te? Nem, nem, nem lennék rá képes. Nekem is hiányzik a múltunk, de ebből az állapotból nem fogjuk tudni újra felépíteni. A legjobb, amit tehetsz, hogy elfelejted, hogy valaha volt egy bátyád, ahogyan én elfelejtem, hogy valaha is volt egy öcsém – mondja hidegen, kegyetlenül az idősebb fiú. Adrian keze lehanyatlik, szemét vékony könnyfátyol lepi el. Evan int neki, majd elfordul, és visszatér a csatába. A vérfarkas egy pillanatig még vár, hátha visszafordul, de aztán összeszorítja az ajkait, megperdül, és futva a kijárat felé iramodik. Látni sem akarja többé ezt a helyet, sem a vámpírokat, sem a vérfarkasokat.

Ezek után talán nem túl meglepő módon Adrian jó darabig nem volt különösebben szociális alkat: csendben élte az életét, az egyetlen, akivel szóba állt, az Caleb volt, még az édesanyjával sem nagyon beszélt. Aztán ahogyan telt-múlt az idő, a fiú lassan visszaszokott a közösségbe, újra elkezdett haverkodni meg csajozni, azonban ezekkel együtt feljött egy újabb rossz szokása is, ami miatt a szárnya mostanra már elég sötét színben játszik: minden egyes vérfarkast és vámpírt megölt, aki betette a lábát a városba. A vámpírok ellen kiképezték, a vérfarkasokat pedig önmaga meg a régi klán révén – akik közül többet is megölt, mire inkább úgy döntöttek, elmenekülnek innen – nagyon jól ismerte, így hát nem volt túl nehéz dolga. Persze egyértelmű volt, hogy ezt nem szabad túl sokáig hagyni, ezért nagyjából két évvel később Caleb felvetette neki, hogy egy haverjának a haverja – meglehetősen távoli kapcsolat – beszélt neki egy iskoláról, ahol szerinte jól ki tudná élni magát. Meg persze azt is hozzátette, hogy az angyali énjének nem tesz túl jót, ha állandóan gyilkolászik, szóval nem ártana egy kicsit visszavenni. Adrian hosszasan fontolgatta, hogy elmenjen-e Angliába, de végül döntött, így egyik nap közölte az édesanyjával,hogy másnap elutazik, és másnap délutánra már valóban Fyronban volt, készen egy új életre, kíváncsian várva, hogy mit hoz neki a sors.

Belső jellemzés: Adrian egy enyhén szólva idegesítő személyiség. Szeret beszólogatni mindenkinek, szerinte szórakoztató figyelni, hogy vajon meddig bírják idegekkel a csesztetését. Persze aztán viszonylag hamar meg szokták unni, így olyankor levezetheti az energiáit egy jó kis verekedésben. Amúgy érdeklődő, és ha valakit nem zavarnak a beszólásai, akkor kimondottan humoros és érdekes csávó. Egyébként szeret beszélgetni, szereti a társaságot – meg a nőket -, és igyekszik minél többet emberek között lenni. Még vérfarkasokkal és vámpírokkal is egész tűrhetően meg tud lenni, bár ők az átlagnál több beszólást és erősebb ütéseket kapnak tőle, amennyiben verekedésre kerül a sor.

Külső jellemzés: Adrian leginkább farmer-póló típus, nem szeret túl sokat babrálni az öltözködéssel. Legyen kényelmes, álljon rajta normálisan, aztán jól van. Általában szakadt, bő farmerokat hord, meg egyszínű pólókat vagy ujjatlanokat. Ehhez kondi társul, néha télen bakancs, felülre pedig csuklyás, cipzáras, kenguruzsebes melegítő felsőket húz, időnként bőr- vagy farmerkabátot, amennyiben túlságosan hideg lenne. Ennél jobban sosem szokott felöltözni, bár mivel eléggé meleg környéken élte le az életét, ez talán nem is meglepő. Piercingje nincs, viszont van egy sárkányos tetkója, méghozzá a jobb lapockáján. Ezen felül még egy-két sebe van, amiket a vámpírok elleni harcban ellene használt ezüstpengék okoztak, de ezek már csak vékony fehér csíkok. Egyébként nagyon jóképű: barna, viszonylag rövid haja általában kifésülve lóg az arcába, világoskék, bizonyos megvilágításban szürkés szemeivel bármelyik nőt el tudja kábítani. A teste elég alaposan kidolgozott, a sok edzés miatt, és igyekszik is karbantartani magát, szóval nem túl valószínű, hogy a közeljövőben felszedne bármilyen felesleget.

Háziállatok: -

Személyes tárgyak: Az a bizonyos tőr, amit akkor régen a bátyja torkának szegezett: egy baloldalon lyukakkal tarkított, markolata felett kereszttel díszített darab, amit leginkább csak őriz, mint emléktárgyat, használni nem nagyon szokta. Ezen felül több tőre és egy-két kardja is van, de a kedvenc fegyvere egy colt, amelyet nagyon nagy becsben tart. Ami nem fegyver: van egy gyűrűje, ami egy régi ezüstgyűrű alapján lett megformázva, jelenleg vasból van, mert hát az ezüstöt nem bírja elviselni. A gyűrű felső részén végigfut egy karcolás, amit az okozott, hogy abban a bizonyos testvérharcban a bátyjának pont így sikerült a keze felé vágnia. Azóta is mindig hordja, nem lehet nélküle látni, és a karcolást sem hajlandó megjavíttatni.