Emily Crawford

Név: Emily Crawford

Faj: Fél-démon

Nem: Nő

Születési hely, - idő, kor: Oxford, 1993. december 11, 19 éves

Apa: Abraham Crawford (démon)

Anya: Bertha Thieter (ember), meghalt autóbalesetben

Testvérek: -

Életrajz: Emily egy átlagos család átlagos gyerekeként látta meg a napvilágot Oxfordban 1993 telén. Akkoriban úgy tűnt, jó élete lesz: rendben, az apja erőszakosabb családból származott, az anyja pedig egy pár méterrel a föld felett járt, mindez azonban könnyedén megoldható lett volna. Így gondolta ezt a kicsi Em is, aki tökéletes gyerekkort tudhat a magáénak: az apja bálványozta az anyját, őt mindenki szerette és vigyázott rá, mindent megadtak neki, amit csak akart. Azonban az ilyen békés idilleknek vélhetően valamiféle kényszerük, hogy előbb-utóbb tönkremenjenek.

Emily négy éves volt, amikor az édesanyja egy karambolban életét veszítette. Az orvosok napokon át küzdöttek az életéért, de végül nem jártak sikerrel: Bertha története fájdalmasan korai véget ért. Halála után a család maradéka Londonba költözött, egy kis, nem túl jó állapotban lévő házba egy nem túl kellemes negyedben. Mindez persze nem volt különösebben jó hatással az amúgy erőszakosságot a vérében hordozó Abrahamra: nem telt bele két hét, és verni kezdte a lányát. Nem érdekelte, hogy szerencsétlen kisgyerek még jobban szenved, mint ő, hiszen elveszítette az édesanyját, csak le akarta vezetni rajta a feszültségét. Így kezdődött hát meg Emily kálváriája afelé a pont felé, ahová a történet végül vezetni fog minket. Bántalmazott, magányos gyerekként nevelkedett, egyedül apja kegyetlenségét ismerve. Hat éves korában iskolába ment, azonban ott sem talált senkit, akinek el tudta volna mondani, mi történik vele. Magára maradt, és nem tudta, honnan, kitől kérhetne segítséget. Persze ezt a reménytelen helyzetet még fokozta, hogy a férfi megfenyegette: ha bárkinek elmondja, mi történik vele, meg fogja ölni. Ha pedig megfenyegetsz egy kisgyereket, hogy meg fogod ölni, el fogod venni az életét… Figyeld csak meg, nem fog beszélni.

Em tehát eljárt iskolába, az apja nagyjából naponta verte, nem voltak barátai, talán csak a könyveivel volt jóban. Nagyon nehezen teltek az évek, pedig még nagyon messze volt attól, ami valóban az ártatlan kisgyerek végét jelentette. Igen, gondolkozott rajta, hogy meg kellene szöknie, hogy szólnia kellene valakinek, de mindannyiszor visszatartották az apja fenyegetései. Félt tőle, retteget, a férfitól, aki tönkretette az életét, elvette tőle a normális gyerekkor leghalványabb lehetőségét is, a férfitól, aki az apjának merészelte nevezni magát. Ezért aztán némán tűrt, és várta, hogy valahogyan helyrejöjjenek a dolgok, valaki helyreállítsa a világ felborított rendjét. A dolgok azonban csak egyre rosszabbak lettek, és így ment ez tizenöt éves koráig. Akkor azonban történt valami, ami mindent megváltoztatott.

Egy nap sokáig maradt ki, mert semmi kedve nem volt hazamenni az őrjöngő apjához. A környező utcákban keringett órák hosszat, azon gondolkozva, hogy talán tényleg el kéne szöknie otthonról, elvégre ennél a mostani életnél a halál sem lehet sokkal rosszabb. Ezen tűnődve végül hazakeveredett, bár nem szándékosan, de mivel épp a házukkal szemben bukkant fel, úgy döntött, hogy akkor nem kering többet, inkább hazameny, legalább kevesebbet késik. Nos, ez volt az a nap, amikor nem szabadott volna betennie a lábát az ajtón. Azonnal megütötte az erős alkoholszag, és ebből rögtön tudta, hogy az apja hulla részegre itta magát. Ez általában jó szokott lenni, mert kidől, kábultan hortyogva az egyik fotelben, és békén hagyja, akkor azonban nem így történt. A férfi kijött, és üvöltözni kezdett vele, hogy mégis hogy képzeli, hogy nem jön haza a megbeszélt időre, engedély nélkül lófrál minden felé. Amikor azonban meg akarta ütni, Emily gyomorszájon vágta, és megpróbált kijutni az ajtón. Talán nem meglepő, hogy az igyekezete sikertelen volt: az apja sokkal erősebb volt nála, főleg úgy, hogy tele volt haraggal. Elkapta a csuklójánál és ütni kezdte. Persze ez igazából még nem volt új, sem különleges, szinte már megszokta. Amikor azonban a férfi elkezdte szaggatni a ruháit, komolyan megijedt, és sikítani kezdet. Hiába kiabált azonban torkaszakadtából, egy elhagyatott környéken laktak, ahol senki sem hallhatta. Nem tudott védekezni.

Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntött, a drogokhoz fordul menedékért. Egyedül volt, tehetetlen volt, szüksége volt valamire, ami kimenekíti a kegyetlen, elkerülhetetlen valóságból. Egyszerű parti-drogokkal kezdte, aztán egyre durvább szereket kezdett szedni. Emellett a cigi és a pia is rendesen fogyott a háztartásukban. A korábbi eset többször is megismétlődött, de a szerek segítségével sikerült valahogy ép elmével megúsznia mindazt, amin keresztülment. Persze azt lehetetlen lenne mondani, hogy ép lélekkel volt képes végigcsinálni az elkövetkező éveket: előfordult, hogy az anyagért ölnie kellett… Nos, megtette. Meg, mert mindenképpen szüksége volt rá, anélkül tönkrement volna, az tartotta életben. Igen, függővé vált, és igen, a mai napig nem szokott le teljesen a cuccról.

Teljesen azért nem volt egyedül: ahogyan telt az idő, sikerült szereznie néhány barátot, vagy legalábbis pár embert, akikről képes volt azt gondolni, hogy tényleg számít nekik. Ők voltak az a bizonyos londoni banda, akik többször is szó szerint az utcáról kaparták össze, sőt, egyikükkel talán még több is lehetett volna, mint barátság, de Em nagyon jól tudta, hogy nem érdemes vele bármit is kezdeni. Persze ennél jobb indokot adott be a srácnak, ami szintén igaz volt, de ez volt a fő vezérlője a döntésének. Pedig akkoriban neki is tetszett a fiú… Minden esetre, amikor a banda kissé szétszóródott, ő maga is elszakadt tőlük, így már 2010 óta semmit nem tud a többiekről. Ami persze ismét csak még mélyebbre taszította a tudatmódosító szerek képzelt világába…

Hogy mikor kezdett egyáltalán normalizálódni a helyzet? Talán akkor, amikor 2011 nyarán az apjánál rákot diagnosztizáltak, és a férfi elkezdte a fél hónapokat odabent tölteni. A lány ekkor végre élvezhette egy kicsit a nyugalmat, a békét, és így szépen lassan elkezdett leszokni a szerről is. Amikor az apja éppen otthon volt, egész egyszerűen meglépett, vagy bezárkózott a szobájába, vagy ha annyira durva volt a helyzet, belőtte magát, és nem foglalkozott azzal, hogy mi történik vele. Ahogyan azonban telt az idő, rájött, hogy nem folytathatja ezt így tovább. Nem maradhat örökre az apjánál. És végül is betöltötte a tizennyolcat, elvileg már oda megy, ahová akar. A kérdés csak az maradt, hogy mégis hova akar? Nem voltak élő rokonai, legalábbis nem tudott róluk, nem voltak barátai, nem volt senkije és semmije. Végül úgy határozott, hogy elmegy valami bentlakásos suliba, ahová az apja biztosan nem fogja tudni követni, és majd ott leéli az életét addig, amíg a pasi meg nem hal. Elvégre az orvosok csak két-három évet jósoltak neki…

Végül, hosszas keresés és válogatás után a Fyron Akadémiára esett a választása. Csak abban reménykedik, hogy senki nem fog tőle barátságos szózatokat várni, sem magyarázatokat arra, hogy mit miért csinál, egész egyszerűen csak hagyják békén létezni és tanulni. Egy ideig persze szoknia kellett a gondolatot, elvégre nem nagyon tapasztalt mást, mint az otthoni élet, márpedig száz százalékig biztos benne, hogy annál csak jobb lehet minden. Szóval eltartott egy darabig, hogy feldolgozza a szabadság ideáját, mára azonban már tökéletesen elfogadta a dolgot – és mellesleg megfelelő mennyiségű drogot szedett össze -, úgyhogy úgy döntött, ideje felkerekedni, és elutazni Fyronba…

Belső jellemzés: Emily éppen az előélete miatt meglehetősen magának való és mogorva. A stílusa nagyon nyers tud lenni, amennyiben nem akar beszélgetni veled, biztosra veheted, hogy el  fog küldeni melegebb éghajlatra. Pláne akkor nem érdemes a közelébe menni, amikor éppen kijönnek rajta az elvonási tünetek: olyankor aztán minden agresszivitás előtör belőle, ami csak bujkál a lelkében. Alapesetben amúgy szinte minden témával kapcsolatban közönyös, bár talán ha egyszer valaki venné a fáradtságot, és kiderítené, hogy mégis kiféle-miféle ő, akkor közlékenyebb lenne.

Külső jellemzés: Sötétbarna, szinte fekete haj, ezüst szemek, vastag smink, sápatag bőr. Akár vámpírnak is elmenne, ha annak akarná kiadni magát. Erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy Emily a sok drog meg az egészségtelen táplálkozás miatt alig ötvenhat-hét kiló a maga százhetven centije mellett, így voltaképpen csont és bőrnek tűnik. Van rajta azonban némi izom is, szóval annyira nem kell félteni. Egyébként nagyon nehéz lenne azt mondani rá, hogy csinos… Rendben, látszik, hogy eredetileg szép vonásokat örökölt, de a soványsága és a sápadtsága, meg hát a magára kent vastag smink erősen eltorzítja őket. Azért rondának sem mondható, csak egy kicsit talán rémisztő egyesek számára a vékonysága, a sápadtsága, a sokszor beesett szemei, és az a sok-sok fájdalom, ami ezt a groteszk, feketébe öltözött, borzas hajú lányt ilyenné tette.

Háziállatok: -

Személyes tárgyak: Drogok, fecskendők, stb.