Henrik Dahl

Név: Henrik Dahl

Faj: Angyal

Nem: Férfi

Születési hely, - idő, kor: Stockholm, 1993. június 18, 19 éves

Apa: Ansgar Dahl, megölte egy angyalvadász

Anya: Gabriella Dahl, megölte egy angyalvadász

Testvérek: Andreas Dahl, Felix Dahl, Catrine Dahl, mind meghaltak egy angyalvadász miatt

Életrajz: 1993 nyara. Persze Svédországban ilyenkor sincs kimondottan hőség, a Dahl-párnak azonban forróság tölti el a szívét, ahogyan lenéznek ikerfiaikra. Henrik és Andreas június 18-án látták meg a napvilágot Stockholmban, az ország szívében. A család nem sokkal a két gyerek megszületése után elköltözött a fővároshoz közel lévő egyik városkába, hogy nyugodtabb életet biztosítsanak a gyermekeiknek. Felix és Catrine, két évvel követve bátyjaikat már Trosában született meg.

Remek életük volt, ez nem is kérdéses. A testvérek imádták egymást, a szülők pedig mindent megadtak nekik, amire csak szükségük lehetett. Henrik volt a legelevenebb négyük közül: már hat éves korában kikönyörögte az apjától, hogy tanítsa meg harcolni, állandóan verekedtek az ikertestvérével – amit Gabriella nem különösebben díjazott -, és mindig valami csínyen törte a fejét. Trosa minden egyes lakója igencsak hamar megismerhette Riket, akinél nem telt el olyan nap, hogy ne nyúzta volna valakinek a macskáját, ne ragasztott volna rágót egy-egy postaládába, vagy követett volna el valami hasonló, szerinte nagyon humoros tréfát.

Így teltek az évek, boldogságban, nyugalomban – már amennyire Henrik mellett nyugalomról lehet beszélni -, egészen 2003-ig. Abban az évben azonban minden megváltozott: őket is elérte a vadászat. A négy gyereknek igazából sosem magyarázták el, hogy mi ez az egész, mert a szülei hittek benne, hogy nagyjából már lezárult a háború, nincs veszélyben sem az ő, sem a gyermekeik élete. Sajnos tévedtek. Egy nyári éjszakán, csak néhány nappal Andreas és Rik születésnapja után lidércek támadtak rájuk. Ő volt az egyetlen, aki túlélte, ő is csak azért, mert valamilyen módon véletlenül sikerült megsebeznie az üldözőjét, és így egérutat nyert. A testvérei és a szülei nem voltak ilyen szerencsések: lemészárolták őket.

A fiatal fiú hosszú órákon át egyedül bolyongott, igyekezve visszaszorítani a könnyeit, próbálva találni egy olyan helyet, amit ismer. Kitévedt a pusztára, és egy idő után már azt sem volt képes megmondani, hogy még melyik irányban kéne keresnie Trosát. Az volt a szerencséje, hogy egy angyal megneszelte, mi történt náluk, és a keresésére indult. Ájultan talált rá, a bokája beszorult két szikla közé, az arcát vélhetően még az előtt árasztották el a könnyek, hogy eszméletét veszítette volna. Természetesen megszánta, és elvitte magához.

Henriknek beletelt pár hónapjába, hogy összeszedje magát, ezen hónapok alatt azonban gyilkos düh árasztotta el minden lidércfajzat iránt. Az ideiglenes nevelője ezt látva úgy döntött, keres neki egy olyan helyet, ahol felkészítik arra, hogy bosszút álljon, elvégre noha ő maga nem gyűlölte különösebben a lidérceket, nem volt dolga velük, hallott már néhány intézményről, így némi keresgélés után rátalált a Syktyvkarban, Oroszországban lévőre, és elintézte, hogy Rik odamehessen.

2004. februárjában érkezett meg az akkor még tíz éves fiú a orosz intézménybe, hogy megkezdje a tanulmányait. Hamarosan – az apjától eltanult alapok segítségével – magas szintre fejlesztette a kardforgatás és birkózás tudományát, és minekután hallott egy, tőlük csak néhány kilométernyire elhelyezkedő városban szervezett bunyó-estekről, úgy döntött, ő maga is kinéz oda. Hátha sikerül összeszednie némi saját pénzt, amit arra költhet, amire csak akar. Talán még egy házat is vehetne magának, otthon.

Amikor elhatározta, hogy 2009. október 30-án ellátogat Kotlasba, még fogalma sem volt róla, hogy az az egy este teljesen új úton indítja majd meg, és végül megváltoztatja az egész életét. Azért ment oda, hogy harcoljon, nem érdekelte, kivel hozza majd össze a sors, vagy mi lesz az egész történet vége. Aznap este négy személlyel került össze: az utolsó, Ragnar Solberg egy lidérc volt. Egy pillanatig sem tartott, hogy felismerje: a másik épp úgy gyűlöli az angyalokat, mint ő az árnyakat. Vicsorogva ugrottak egymásnak, minden erejüket bevetették, mégsem tudott győzedelmeskedni egyikük sem. A meccset végül lefújták, és visszahívták őket következő hétre, hogy újra összemérjék az erejüket.

Akkor is döntetlen lett. És az után is. Aztán még a harmadik héten sem sikerült győzedelmeskednie egyiküknek sem. Telt-múlt az idő, pörögtek a hetek, és egy idő után Henrik azt vette észre, hogy már a legkevésbé sem érdekli az, amit az Intézményben tanítanak, csak azzal foglalkozik hétről-hétre, hogy találkozhasson Ragnarral. Hamarosan kiderült, hogy a másikat és éppen annyira érdekelni kezdte ő, mint fordítva, így az egyik bunyójuk után megvárták egymást, és beszélgetni kezdtek. Ez volt március végén. Három hónappal később Rik ott hagyta Syktyvkart, Rag pedig Vel’sket, és együtt visszaköltöztek Svédországba, Kirunába. A birkózásból elég sok pénzt sikerült összeszedniük, ráadásul Ragnar, mivel elmúlt 180, már felvehette elég tetemes összegű örökségét is. Velük jött egy lány is, pontosabban Ragnarral, Amanda. Szintén angyalvadász volt, de érdekes módon Henrikkel neki sem voltak komolyabb problémái, a fiú pedig csak annyit kötött ki, hogy ő ne tudjon róla, mit művel a norvég lány.

Befészkelték tehát magukat Kirunába, és Raggal elkezdtek tűnődni azon, hogy mégis mihez kellene kezdeniük. Elvégre csak birkózásból is el lehet éldegélni, de hosszú távon nem lesz elég a pénz. Tépelődésükből egy orosz lány felbukkanása zökkentette ki őket: Nastyát átfagyva találták meg a hóban, 2010 őszén. Mellette egy holttestet is találtak, és hamarosan kiderült, hogy a két ember rontásűző volt. Az orosz lány eleinte nem beszélt sem velük, sem Amandával, de egy idő után elkezdett kinyílni, elmagyarázta nekik, mi az a rontásűzés, ki volt ő, és ki volt a Kirunai „bázis” mellett eltemetett fiú. Szerencsét próbálni jöttek Svédországba, de rosszul sült el a munkájuk, és Leonid már menthetetlen volt.

A történet tragikuma ellenére a két fiúnak nagyon elnyerte a tetszését a rontásűzés, így Nastya segítségével kitanulták annak fortélyait. Persze mindeközben tovább zajlottak az események: az orosz javaslatára keresni egy vajákost, aki majd velük lesz, hogy a súlyosabb sérülteket meg tudja menteni. A választás a norvég Laila Dalenre esett, akivel egy norvégiai kirándulás során találkoztak. A fiatal angyal láthatóan kimondottan tehetséges volt abban, amit csinált, és mivel ő is árva volt, ezért elhívták magukhoz, hogy csatlakozzon az egyre erősebb csapathoz.

Alig volt idejük megismerni a lányt, máris tovább pörögtek az események: egy vérfarkas feltaláló csapódott a csapathoz, egy olyan fiú, aki nem találta a helyét sehol. Henrik volt az, aki úgy határozott, hogy márpedig maguk közé fogadják az elveszett srácot, hátha a hasznukra lehet még. Mindeközben ő és Rag már elkezdték a rontásűzést, néhány kisebb melóval, és sokszor Nastya is csatlakozott hozzájuk. Riku hamar beilleszkedett, noha ezzel meg is érkezett a csapat legcsendesebb tagja: a finn srác csak akkor beszélt, amikor a találmányairól volt szó, soha máskor, és ez a mai napig sem nagyon változott meg. Ezért is van, hogy hiába szerették volna a srácok, még mindig nem sokat tudnak a múltjáról. Ettől függetlenül bíznak benne, főleg azért, mert Henrik kijelentette, hogy márpedig ő a szárnyai alá vette a fiút, úgyhogy ne csesztessék, vagy vele gyűlik meg a bajuk: ennek pedig a fele se tréfa.

Nos, a következő tagnak meg is gyűlt a baja Henrikkel: Agnes ugyanis farkasvadász. Eleinte nem is tagként, hanem úgymond fogolyként került oda, de aztán Ragnarnak annyira szimpatikussá vált a küzdésre való elhivatottsága, hogy rávette a többieket, hogy vegyék maguk közé a dán vámpírt is. Talán mondani sem kell, hogy Henrik meg Riku a legkevésbé sem értettek egyet, de végül, akárhogy húzta az angyal a száját, Nessa is közéjük került. Nem sokkal később – ami azt jelenti, hogy a gyors események folyamában éppen 2011 április közepén – beállított hozzájuk egy furcsa holland lány, aki közölte, hogy látta őket egy látomásban, és utánuk nyomozott. Ezt már határozott meglepetéssel fogadták, de miután megtudták, hogy Carla eladta mindenét, és idejött, mert úgy érezte, hogy ezt kell tennie, nem ellenkeztek tovább.

Nagyjából itt jutunk el odáig, hogy Henrik kitalálta: alkossanak egy csapatot. Rontásűzők, vajákosok, feltalálók, vadászok, bárki, akinek szüksége van a társaságra, arra, hogy legyen, aki kiáll érte, jöhet. Megvédik egymást, összedolgoznak, de mindeközben mindenkinek meghagyják az egyéni szabadságát. A svéd angyal ötletét rövid úton elfogadták, elvégre a többiek is határozottan rajongtak az ötletért, így már hivatalosan is egy csapattá váltak. Rik nagy örömmel szemlélte, és ekkoriban kezdett el nosztalgiázni azon, hogy milyen hosszú utat is járt be. Ez után Ragnarra bízta a csapat vezetését, ő maga pedig egy észak-európai körútra indult, hogy hátha összesodorja a sors még néhány emberrel, akiket magával vihet Kirunába. Végül egy lengyel természetmágussal tért vissza, aki szintén korai árvaságra jutott, ráadásul varázstalanok gyermeke volt, így a mágiája is nagyon lemaradott volt, mert noha Gawełben volt erő, soha senki nem tanította meg, hogy hogyan használja ezt. Az egyetlen, amit sikerült magától elsajátítania, a természettel való machinálás volt, és talán ez tette olyan szimpatikussá Henriknek. Felesleges tagadni, nagyon hiányzott nekik egy belső kert, vagy valami, hiszen fent, északon nagyon ritkán nem volt hó, a növények pedig nem tudtak megerősödni olyan gyorsan, így tiszta haszon volt, hogy lesz velük valaki, aki meg tudja sürgetni az ügyet.

Mire visszatért, az otthoni banda is kibővült egy személlyel, Dimitrivel. Ugyanazon rontásűző klánhoz tartozott, mint Nastya: hamar kiderült, hogy a klán felbomlott, ő árván maradt, és mivel tudta, hova jött az orosz lány, követte. Persze sok mindent nem tudtak kezdeni a tizenöt éves démonnal, de maguk közé fogadták. Így állt össze 2011 decemberére egy ütőképes csapat, nagyon vegyes felépítéssel. Szerencsére ez után végre megállt az állandó pörgés, és elkezdhették alaposabban kiismerni egymást.

Rik nagyon sokat tanult a többi csapattagtól: nem csak a rontásűzést sajátította el, de megtanulta használni a dobócsillagot és a dobótőrt, a katanát, az egy- és kétkezes kardon való jártasságait a maximumra fejlesztette. De persze nem csak harcolni tanult meg: Laila ragaszkodott hozzá, hogy megtaníthassa zongorázni: ez még bele is fért, de amikor kitalálta a hegedűt, akkor már leállította. Ragnarral viszont megtanultak gitáron, Dimitritől pedig némi dobtudást szedett fel. Emellett pedig igyekezett megtanulni a társai anyanyelvét is. Az oroszt már nem kellett tanulnia, elvégre kint élt, és a finnel meg a norvéggel sem akadtak olyan komoly gondjai. A lengyel és a dán még a mai napig folyamatban van, ahogyan a lidérc és démonnyelvvel is akadnak még problémái.

Nem olyan régen, nagyjából két hónapja, szeptemberben Kirunába is eljutott a Fyron Akadémia híre. Riknek megtetszett, és úgy döntött, eljön, hogy felfedezze a terepet. Ezzel persze komoly vita kezdődött, és végül arra jutottak, hogy ő előre jön, akkor Ragnar, Amanda, Nastya és Riku is csatlakoznak. Laila és Dimitri még nem érték el a korhatárt, Agnes és Carla pedig meggyőzhetetlennek bizonyultak. Persze ez nem jelenti a csapat felbomlását, elvégre attól még, hogy a fele itt, a másik fele pedig ott, tartani fogják a kapcsolatot. Ahhoz túlságosan is összenőttek már. Henrik tehát előre jött, és nekilátott, hogy felmérésbe kezdjen  az Akadémia háza táján…

Belső jellemzés: Jó fej, mindig vidám, humorizál, igyekszik a társaság középpontjában maradni. Ettől függetlenül nagyon komoly témákról is lehet vele beszélgetni, ha éppen arra van szükség. Felületesnek tűnik, mégsem az, csak egy kicsit jobban meg kell ismerni. Az eltelt évek alatt megtanulta, hogy mindenkinek kell adni egy második esélyt, mindenkit meg kell próbálni elfogadni. Nem számít, honnan származik az illető, milyen fajú, vagy kik voltak a szülei. Az a lényeg, hogy ő maga kicsoda. Ezt mindig szem előtt tartja, és noha néha viccelődik valaki származásával, komoly atrocitás senkit nem érhet a részéről ilyen téren. Pasikkal és harciasabb nőkkel szemben eléggé kihívó tud lenni a viselkedése, erre szokta Ragnar néha azt mondani, hogy „Időnként olyan üthetnékem támad, amikor meglátom a fejedet, haver…”. És teljesen igaza van. Szeret provokálni, szereti kihozni az embereket a sodrából, de mindig tudja, hol a határ, és általában csak egyszer lépi át. A gyerekes csínyek közül egy-kettőt a mai napig nem bírt abbahagyni, szóval a rágó a kulcslyukba nála még mindig menő, ezzel együtt érdemes elfogadni.

Külső jellemzés: Rik elég magas, a maga nagyjából 188 centijével, néha égi meszelőnek is szokták nevezni. Ő azonban szeret így, neki teljesen megfelel ez a magasság. Csupa izom a sok bunyó meg edzés miatt, és egy deka felesleg sincs rajta. Egyébiránt tipikus északi: szőke haj, kék szem, ragyogó fehér mosoly. A legtöbb nőt könnyen elbűvöli, bár ezt nem szokta annyira kihasználni. Egyébként is határozottan sármos, férfias arcfelépítése van. Hát még amikor elvigyorodik! Általános öltözete egyszínű – leginkább kék vagy szürke – pólókból, kényelmes nadrágokból és kondiból vagy szükség esetén bakancsból áll. Sosem hiányzik a nyakából a sárkányos medálja, amit még az apjától kapott gyerekkorában, ez az egyetlen, ami megmaradt neki a családjából.

Háziállatok: Egy mopsz, Carita.

Személyes tárgyak: A már említett medál, egy mappa, amiben a különféle emberekről körmölt feljegyzéseit tartja – megjegyezném, hogy nem védi bűbájjal, ugyanis legalább hármas szintű kódfejtés kell ahhoz, hogy valaki ki tudja bogarászni a macskakaparását -, valamint rontásűzős holmik.